~

Valami=semmi? Egy különös kapcsolódás nyomában

“Van egy férfi. Vagyis nincs”

Így kezdi a hölgy, akit   – miután helyet foglalt a fotelban – megkérdeztem, hogy miben tudok segíteni.

Kissé zavarba jön, látom, nem tudja, hogyan is fogalmazza meg, amire talán nincsenek is szavak. Kicsit segítek, hogy oldjam a hangulatot:

-Aha,…. van, de nincs. (cinkosan rámosolygok)

Megkönnyebbülten elmosolyodik. Aztán folytatja, mostmár könnyebben találja meg a szavakat.

“Négy éve kezdődött. Egyedülálló voltam már akkor is. Önálló, talpraesett. Összetalálkoztunk Vele és eleinte kisebb javaslatokkal segített 1-2 megoldásra váró helyzetben, amihez férfi kéz, férfi erő kellett volna. Aztán később fel is ajánlotta, hogy megcsinálja. 

Kényelmes volt és jól esett a gondoskodó jelenlét. Nem tagadom, megkönnyítette a hétköznapjaimat, mert nem önszántamból lettem én ennyire önálló, erős(-nek titulált).

Lassan megindultak a telefonok, eleinte mindig volt oka és rövidebben lebonyolított, fókuszált párbeszédek voltak. Aztán észrevettem, hogy ürügyként volt valami, de témát váltottunk és minden másról is beszélgettünk. A nap bármely szakaszában befutottak hívások, később már. Következő lépésként írásban megkérdezte egy-egy reggel, hogy minden rendben ment-e ezzel vagy azzal, ami előzőleg téma volt. Aztán már nem kellett erre a felületre sem az ürügy, csak úgy “jó reggelt, hogy aludtál”…

Szóval úgy tűnt, szépen lassan haladunk. Valójában soha nem kérdeztem rá, hogy van-e párkapcsolata, külön nem tértünk rá erre a témára. Teljesen úgy fogalmazott/viselkedett mindig, mintha nem lenne. Ennek ellenére soha nem kezdeményezett direktben, ez is feltűnt. Csak JELEN VOLT. Mintegy beszivárgott az életembe. Számíthattam rá. Bizalmamba fogadtam. Az életem különböző területeiről beszélhettem neki és nagyon jó meglátásokkal gondolkodásra, másképp gondolkodásra inspirált. Azt is tudtam, hogy ez lassan kezd kölcsönös lenni. Tisztában vagyok vele, hogy a férfiak nehezebben nyílnak meg, de voltak biztató jelek ezen a területen is.

Eltelt majdnem egy év. A születésnapomon este felhívott autóból és egy könnyed beszélgetés közben rákérdeztem, hogy tulajdonképpen mi mire várunk?

Ekkor egy teljesen meglepő dolog történt: hímelt-hámolt, korkülönbségre hivatkozott, (+20 a javára), különben is: én félre értek valamit, stb.

Teljesen leforráztak. Mi vaaan?

Kicsit később kiderült van egy közel 30 éves házassága, ami azért nem úgy működik, ahogyan neki teljességgel megfelelő…de van. Két felnőtt gyermekkel.

Kizártam az életemből. Ekkora azonban érezhető volt a kötelék, ami szépen lassan kiépült közöttünk.

Visszaszivárgott egy idő után. Hagytam, sőt örültem neki. De továbbra sem történt semmi érdemleges előrelépés. Néha egy kis flört, de még ezeket a röpke “szócsatákat” is hamar rövidre zártuk.

Kerestem a címkéket: barátok vagyunk? Szerintem nincs női-férfi barátság. Ráadásul egy barátság kölcsönös, itt meg érezhető volt egy féloldalasság. Ő mindenről tudni akart az életemből, ő viszont csak csöpögtetett információkat.

Ha próbáltam ismerkedni más férfival, érezhetően meg volt sértődve és gyakrabban hívott, írt. Lekötötte az időmet, energiámat. Mintegy visszakövetelte magának, de nem szavakkal. Eleinte ezt JEL-nek véltem, hogy mégiscsak érez valamit?

Az elkövetkező két év ezzel telt el: kizárom, visszaszivárog, barátok vagyunkdenem, ha megjelenik új kolléga vagy bármilyen területen másik férfi, mintha azonnal erősebben “fogna”. Agyalás-kombinálás.

Mintha fogva tartana. Mintha rám tenné a tenyerét, de csak távolról és megtart. Nem enged közel igazából, NEM ENGED BE az életébe. Cserébe viszont uralja, “belakja” az enyémet, energetikailag. A férfienergiát képviseli. Biztonságot sugall, mert segít, ha szükségem van rá, akár fizikálisan egy kép felfúrásában, akár azzal, hogy egy-egy nehéz nap után van kinek mesélni. 

Mégis kialakult egy egyensúlytalanság. Hisz neki megvan a háttér, megvan a család, a női energia otthonról is, az enyémből meg táplálkozik pluszban. Elengedni nem tud, többször megállapítottam. Mint ahogy azt is: ez egy érzelmi éheztetés.

Így értünk el a negyedik év kezdetéig. Gyakorlatilag szinte ugyanott tartottunk, mint 3 évvel ezelőtt, talán nyíltabban említett az életéből dolgokat, de valójában ez töredéke volt, mint amit az enyémről tudott. Ugyanis mindent tudni akart már. Az eseményeket, a gondolataimat, az érzéseimet mindennel kapcsolatban, a terveimet. Mindezeket eleinte jó szívvel fogadtam, mert egyrészt azt hittem, ha elöl járok példával megnyílik ő is, másrészt azt hittem, azt sugallta, hogy tartunk valahová…

Rengeteg könnyem van a felismerésben, hogy nem, sehová. Soha. Nagyon sokszor bántottam magamat, amiért biztosan mégis van bennem egy olyan hiányosság, amiért nem kellek. Vagy mégis? Hisz el meg nem enged….

Önértékelési zavarig, önbántásig vittem ezeket a gondolatokat és érzelmi elemzéseket.

Tudtam, hogy kialakult egy függőség, de azt nem hogyan tudnám lezárni.”

Figyelmesen hallgattam eddig, azonban itt belekérdeztem:

-Energetikai rabság?

Meglepett válasz érkezett, szinte felkiált:

-AAAZZ!! Igen, ez a legjobb szó. Mintha rabságban tartana, és csak a legszükségesebbet adná meg, hogy maradjak….

-Erre értettem, hogy érzelmi éheztetés. Valószínűleg nem is fog ennél többet adni, hisz megkapja azt, amire szüksége van. Minimumért, maximumot. Parkolópályán való várakoztatás. A semmire.
Női energia neki pluszban, hogy az otthon már hiányzó figyelem (ez is egy energia), érdeklődés pótolva legyen. Mézesmadzagolás. Húzza előtted. Mindig csepegtet rá egy keveset, hogy még vonzó-édes legyen és …….húzza előtted. Így járulsz hozzá az ellopott éveiddel, hogy fenntartson egy olyan képmutató, látszat életet, amiből ő talán évtized(ek) óta nem mer kilépni.

Konkrét udvarlással, szavakkal nem szükséges színt vallania. Konkrét kezdeményező megmozdulással sem. Ugyanis mi nők úgy vagyunk huzalozva, hogy egyrészt a biztonsággal,  vagy biztonságérzettel “megvehetőek”, beetethetőek vagyunk, másrészt pedig túlagyalással és női kombinálással belemagyarázunk olyat is, ami nincs. Ezzel is kézre játszva az ilyen típusú energiarablónak.

Hitetlenkedve néz rám. Mint mondja: megfogalmazom azt, amit  érez, ami történik, de ő nem tudta szavakba önteni. Csak érzi, hogy valami nincs a helyén az életében. Végignézi, hogy a hasonló korú ismerősei vagy barátnői ebben a 4 évben párt találtak, vagy volt akinek még a válása és az új párra találása is belefért. Ő meg ugyanott tart, sőt! Gyengébb, üresebb, bizonytalanabb, mint valaha volt.

Elmondja, hogy a régi önállósága átcsapott bizonytalanságba és az ereje is olyan kis halovány, erőtlennek érzi magát. “Szakítani is”.

-Vagyis…nincs is min szakítani, hisz ez nem kapcsolat. Az elmúlt években többször próbáltam a köztünk lévő helyzetről, érzelmi kötelékről beszélni, de mindig lezár, elzárkózik. Volt, amikor zorddá vált és 2-3 hétre eltűnt, nem keresett. Majd pedig visszaszivárgott, mintha mi sem történt volna, ott folytatva, ahol tartottunk. Olyan, mintha csapdában lennék.

Nem az első és nem az egyetlen hölgy, aki hasonló élethelyzettel megkeresett. 

 A megnevezhetetlen: valami= semmi, az igenis kapcsolódás. Azonban mindaddig zavar lesz a rendszerükben míg az egyenlőség nem lesz valóban egyenlőség. Tehát: valami = valami vagy semmi = semmi. A valami = semmi , illetve a (látszólag) semmi = valami sem “játszik.”

Pontosan tudom, értem és érzem mi történik. Megnyugtatom: van megoldás. A kalitka ajtaja belülről nyílik…

Hatalmasat sóhajt. Látom, hogy könnyebb neki így, hogy értem, érzem, tudom, mi zajlik. Hogy szavakba tudom foglalni, hogy a valami=semmi megfogalmazás is telitalálat. (meglepődik rajta)

Megbeszéljük a teendőket. Nem áltatom: nem lesz leányálom, sem fáklyás menet. Mert a gondoskodó attitűd, az írott felületen való és a telefonálgatással való függésben tartás, az agyalások-kombinálások-reménykedések leállítása azt jelenti, el kell érni, hogy bármilyen és bármennyi méz is kerüljön a madzagra, már nem nyúl utána.

Természetesen a madzagoló sem adja a prédát majd könnyen, elkezd többet csöpögtetni…. amivel ha elérte az érdeklődés újbóli fellángolását, újra takaréklángra állítja magát és a méz adagolását…. és aztán kezdődik elölről, akár újabb 4 évet elvéve. Nem mondom: sokszor ők sem tudják mi ez, miért teszik? Nem rossz szándékból és nem is tudatosak rá. Legtöbbször… A gond az, hogy nem is lehet tudatosítani bennük, hogy ezzel a viselkedéssel mit okoznak. A tudatosodás és változtatás helyett keresnek majd másik “rabosítható” alanyt.

Hölgyeim! Ismerjük fel időben: valami=semmi? Rendezhető-e valami=valamivé? Ha nem… tegyük semmi=semmivé. Mielőtt évek szaladnak el az életünkből, amit odaadunk (ellopnak?) kihunyt kapcsolatok látszat fenntartására.

Szeretettel:

Szabó Gyöngyi valtozhass.com

2022.06.11
Időpont: gyongyibejelentkez@gmail.com

Bővebb információ: ide kattintva

És ide kattintva

Forrás/kép: Internet / Pinterest