Ki a társfüggő?

A társfüggőség akár évtizedekig rejtve maradhat. Fiatalon belelépünk egy több évtizedes “holtomiglan-holtodiglan” kapcsolatba, amelyben sokszor észre sem vesszük, hogy az alkalmazkodásnak hitt viselkedés már megalkuvás. Hogy ne maradjunk egyedül. 

A probléma sokakat érint, mégis a legtöbb esetben rejtve marad. Nagyon kevesen fordulnak úgy Segítőhöz, hogy szerinte ő társfüggő és kér segítséget. (sokkal-sokkal kevesebben, mint alkohol, kábítószer vagy egyéb függőség miatt, pedig az sem gyakori). Nem mer szembesülni, hogy valójában azért tűri el, azt, ami számára már méltatlan, hogy ne maradjon egyedül. Ne kelljen egyedül megállnia az életben, hisz egész életében volt mellette valaki. Gyerekkorában a szülei, a szülői házból pedig “kirepült” egy házasságba, esetleg kapcsolatból kapcsolatba vándorolt.

Sokan egyik kapcsolatból közvetlen lépnek a másikba, nem hagynak regenerálódási időt  két kapcsolat között, “forró váltást” csinálnak, sokszor előkészítve a terepet MÉGSEM jut eszükbe, hogy talán társfüggő vagyok?

A társfüggőség egy olyan folyamat, amely során a kapcsolatban mindkét fél személyisége megreked vagy romlik. A társfüggőség (kodepedencia) legtöbbször szorongással társul, a társra való erős tapadás jellemzi. Jellemző még a gondoskodásra való igény, a magányosságtól való félelem (magára maradottságt elöl való menekülés). Felismerhető, hogy kiszolgáltatott kisgyermekekre jellemzőek ezek az érzések, viselkedés és az önállótlanság/ önállóságtól való félelem.

Ebből jól látható, hogy a társfüggő személy legtöbbször diszfunkcionális családból származik. Uralkodó, irányító szülő mellett nevelkedve megszokja, hogy mindig van támasz, bár az leginkább uralkodás. Azonban ez biztonságot sugall. Sokszor az válik társfüggővé, aki szigorú szülő mellett nő fel, ahol a szülő nem riad vissza akár a testi erőszaktól sem az akarata véghez viteléhez.(ált.apa)

A másik “veszélyforrás”, ha túlságosan gondoskodó, kiszolgáló, önfeláldozó attitűdöt felvevő anya mellett cseperedik a gyermek. Ahol az anyának nincsenek “énhatárai”, saját igényeit a háttérbe szorítja. Az ilyen anya mellett felnövő gyermek később olyan párt választ, aki gondoskodik róla, akire lehet támaszkodni, valójában a gyermekkori családjából “áttelepedik” egy másik családba, a  házasságába, ahol a gyönge nő szerepét játszhatja, kiegészítve a szülői (gondoskodó/kiszolgáló/önfeláldozó) mintával. Nem kell felelősséget vállalnia semmiért, ő az alkalmazkodó, állandó segítségre szoruló, kiszolgáltatott nő. Sokszor a gyermekei igényeire/érdekeire hivatkozva éri el azt a segítséget, amire neki, mint felnőttnek van valójában szüksége, azonban nem biztos, hogy a gyeremekire való hivatkozás nélkül meg is kapná.

Természetesen ez a másik nemre is levezethető, hisz nem csak nők körében vannak “felnőttgyermekek”, akik társfüggőként ragaszkodnak/tapadnak, illetve egyik kapcsolatból azonnal lépnek másikba.

A társfüggőkre jellemző a túlzott gondoskodás (“nélkülözhetetlen vagyok=biztosítom a helyemet”),  az alacsony önértékelés, a mások és a helyzet kontrollálása (félelem a “biztonság” elvesztésétől). Általában az énhatárai gyengék, kommunikácójára jellemző lesz, hogy azt mondja, amit hallani akarnak. (megfelelési kényszer miatt, szintén biztosítva a saját helyét).

Különös formája a társfüggőségnek, amikor látszólag elboldogul egyedül, pl válás után, de egy állandó “belső éhség” méltatlan (többnyire) rövid kapcsolódásokba sodorja bele és épp emiatt valójában nem tud új intimitáson alapuló bensőséges párkapcsolatot kialakítani.

Párkapcsolatra is érvényes, hogy nem szabad, hogy a másik ember fontosabb legyen, mint ÖNMAGUNK. Sőt! Maga a kapcsolat (léte) sem lehet fontosabb önmagunk jólléténél, ezért fontos felismerni a függőségi, megfelelési, alárendelődési, szenvedési kapcsolati dinamikát.

Egy társfüggőnek elsődleges feladata, hogy az önbecsülését, önbizalmát erősítse. A “belső karója” legyen stabil. Meg kell tanulnia önmagát szeretni és tisztelni, nem pedig kívülről várni az állandó megerősítést, feltöltő impulzust. Fontos feltárnia az igazi belső igényeit, és mindezt kifejezni, először önmaga előtt felvállalva. A következő lépés, hogy a körülőtte lévők/élők előtt is, meghúzva a saját határait. (Meg kell tanulni nem-et mondani is!) Lényeges, hogy merjen belemenni “erőt próbáló” helyzetekbe, és amint megoldotta, túl van rajta meglátnia, hogy ezt önállóan, egyedül oldotta meg. (apró dolgokkal is lehet kezdeni). 

Haladó szint, amikor már igazán jól érzi magát egyedül is. Ismerkedik önmagával, belső világával és elcsendesült egy-edül létben is jól érzi magát, feltöltődik. Nem kapcsolódik belső kényszer által vezérelve az első adandó alkalommal, hanem meglátja, hogy jó egyedül is és van az a szint, ahová -már- nem lépünk vissza.

Ezt nevezik emberi méltóságnak.

Szeretettel:

Szabó Gyöngyi valtozhass.com

2022.05.27.
Időpont: gyongyibejelentkez@gmail.com

Forrás/kép: Internet / Pinterest

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: