Pünkösdi hétvégére -angyali üzenet

A Szentlélek eljövetelének ünnepe. Spirituális üzenete: Fény és a Lélek eredet túlmutat az emberi minőségen. Bennünk van az isteni teremtő erő, minden elérhető számunkra, csak hinni kell benne. A pünkösd, mint ünnep a lélek megújításának ünnepe is. A hitünk megújításának napjai. 

Ehhez kaptuk meg első lapként Rafael arkangyal üzenetét: “Több törődésre van szükséged. Ne csak másokkal foglalkozz, hanem magaddal is. Állítsd fel a fontossági sorrendet.”

Fontos, hogy ezekben a napokban szenteljünk időt saját MAGunk testi-lelki töltésére, gyöngéd pihentetésére.

A következő sor, a hármas kirakás az elengedés és változtatás irányába visz minket, mintegy pünkösdi, megújító üzenetként.

Azrael arkangyal a gyász/elengedés arkangyala, az elhunyt lelkeket is Ő kíséri át a fény felé.

Most is arra sarkall minket, hogy találjuk meg a belső fényünket, és kövessük.

A második lappal Zadkiel arkangyal üzen nekünk: Elengedés.

Mivel épp pünkösdkor, a lélek megújításnak ünnepén érkezett meg ez az üzenet, arra kérlek: gondold át, ki az akit el kell már engedned, ahhoz, hogy megújulhass? Mi az a érzelem (kihez kötődő érzelem), amit ha elengednél, hagynád meggyógyulni, akkor megjelenhetnének a csodák az életedben?

Harmadik lapunk Nathaniel arkangyaltól közvetít üzenetet, aki a radikális változások arkangyala. A három lap (illetve négy) gyönyörűen összecseng.

A fény, az elengedés, a lélek újjászületésének ünnepén meghozhatja a változást az életünkbe!

Hívd az angyalokat, arkangyalokat egy gyertya mellett, hogy segítsék az utadat és a megújulást a szívedben. Szóljon erről most ez a hétvége.

Főleg úgy, hogy pünkösd hétfője 2022.06.06 = 6.6.6.

A következő bejegyzésben az erre érkező lapok üzenetét fogom átadni.

Szeretettel:

Szabó Gyöngyi

2022.06.03. 

Angyalok kísérjék Utadat!

valtozhass.com

angyalbolt.com

Egyéni konzultációra, aktuális helyzet elemzésre a gyongyibejelentkez@gmail.com címen tudsz bejelentkezni.

A kártyák, amikkel dolgoztam: Doreen Virtue, Dr. Sándor Judit, Tóth István alkotásai, szellemi tulajdona.

2 hozzászólás a(z) “Pünkösdi hétvégére -angyali üzenet” bejegyzéshez

  1. […] A következő sor, a hármas kirakás az elengedés és változtatás irányába visz minket, mintegy pünkösdi, megújító üzenetként. Ide kattintva olvasható: […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: