Napokban találkoztam többször azzal a jelenséggel, hogy segítő szakmában dolgozó degradálja azokat a segítő területeket, amit nem ők képviselnek. (konkrétan két nap alatt 3 ilyenbe botlottam)

Az egyik a Fény és Sötét oldalt emlegetve bizonygatja, hogy csakis ő a tiszta csatorna (egyébként az írásai valóban szinte a legtisztábbak az általam ismertek közül, -érzékelem ezt- azonban az, hogy csakis magát ajánlja, mert a többiek… naszóval, itt valami sántít nekem, bevallom). 

A másik csakis a pszichoterápiát tartja valamire, ahová mindenképp évekig kell járni, mert az a valami, minden más segítség smafu. Szerinte hiába olvasunk önismereti, pszichológiai könyveket, az semmit sem ér. (ami persze nem igaz! ugyanis a megértés, oldódást hoz…az pedig változást generálhat) 

A harmadik ezo-csiribiri-izének aposztrofálja a rajta kívüli segítőket, mintha ő nem az lenne az ikerlángos vonalával. Mindenképp csakis hiteles segítőhöz kell menni, aki csakis ő… hiteles tudás csak nála található (de honnan tudjam, hogy igaz? hisz ezt mindenki mondhatja magáról 😉 )

Hm… 

Hála a Magasságosnak korábban találkoztam két olyannal is, aki azt mondja, hogy minden segítőnek, minden szintnek megvan a maga létjogosultsága az életben (klienseink életében), az a lényeg, induljanak el. Majd váltanak, ha megfejlődték. (Persze ettől, az “angyalenergia a legtisztább”, azonban valahol még ezzel is tudok azonosulni, hisz dolgozom energetikai kezelésekkel és mielőtt hallottam tőle, ezt tapasztaltam is)

Amikor ezt hallom zene füleimnek, szinte balzsamozza a lelkemet. Ugyanis évek alatt, amióta ebben a szakmában dolgozom, ugyanezeket mondom/írom.

Szoktam mondani, hogy lehet, hogy az egyik technikával már teljesen tisztára seperte a szoba közepét, de előfordulhat, hogy a sarkok sepréséhez kell egy másik, nem beszélve a mennyezetről.

Többeknek mondtam, hogy személy szerint adok, merítek abból, amim van. Az empirikus úton nyert tudásomból, (hisz elég tartalmas inkarnációt választottam), az empatikus figyelemmel társított kommunikációból,  az “iskolapadban” szerzett tudásomból, a rengeteg könyv olvasásából nyert tudásomból, meditációkból, filmekből, amiket nézek. (no, ez azért nem annyira sok és nagyon megválogatva…)

DE!  Amint úgy érzi kevés vagyok (vagy sok), esetleg “kinőtt”, illetve más típusú segítőt keresne, TEGYE! Ne ragadjon le nálam, és ne álljon le az önismereti úton. Van, aki később, 1-2 “kör” után visszatér, ez sem negatívum, sőt! Lényeg, hogy oldja a sérüléseit, fejlődjön, “gyógyuljon”, lépjen előre az életében, az önismeretben, ne álljon meg, járja az útját. Lényeges, hogy értse mi miért történik úgy, az életben és életében, ahogyan. Tudjon felelősséget vállalni a saját életéért, tetteiért vagy azok elmaradásáért. 

Szerintem pontosan ez vonatkozik mindenki másra, aki Segítő és Segítőhöz jár. Merjen váltani, keresgélni. Mindenki útkereső. Mindannyian ÚTon vagyunk. A Segítő is, ezt tudni kell. Nincs “KÉSZ” ember. Jó esetben a Segítő is folyamatosan képzi magát és folyamatosan dolgozik a saját életén. (életein! 😉 ) Maximum előrébb tart már, mint aki hozzá fordul. (jó esetben…)

Az egyik legfontosabb dolog: tudni, érteni, mire, miért reagálunk úgy, mi az a trigger pont, aminek a benyomása ilyen reakciót váltott ki belőlem?(nyomógomb)

Anya-apasebek oldása, sőt! Még visszább tekinteni. Sémákat meglátni, hasonlóságokat, másolásokat, amiket ha felismerünk el tudunk tőlük térni, új séma alapjait lerakni. (itt lehet segítség pl. az Access Mimikri kezelés, kiegészítésként, mert az önmunka, a felismerések nem megúszhatók).

Ismerjük fel az elakadásainkat, sérüléseinket és azok okait, következményeit.

Az egyik kedvenc mottóm: “Ismerd meg önmagad és ismerj meg másokat.”

Mikor szükséges elgondolkodni rajta, hogy valamilyen segítséget kellene kellene? Ha nem érezzük jól magunkat az életünkben: “ez, és az rendben van, de….valami hiányzik”, (ez egy belső, csendes “éhség”/ hiányérzet) vagy: az emberi kapcsolataink ridegek vagy megromlottak. Ez vonatkozik arra is, ha a  már elhunyt szülőre nem tudunk tisztelettel és szeretettel gondolni.

Ha a (pár)kapcsolataink sorra kudarcba fulladnak hosszabb-rövidebb idő után. (vagy nem is tudnak manifesztálódni).  Főleg, ha “perbenharagban állunk a fél világgal”…

Hosszú ez az út, de érdemes elindulni.

Első lépésként ismerjük fel, hogy szükségünk van a befelé fordulásra, MAGunkba és MAGunkra tekintésre. A fenti jelek bizony azt jelentik. Merjük ezt felismerni! (Sokan még eddig is nehezen jutnak el). Amíg ez nem történik meg, hiába tartanak tükröt elénk, csak háborogni fogunk és áldozatszerepbe csúszunk.

Tényleg nem kevés munka és rövid idő ezeket a fonalakat felszedni. Olykor jót tesz egy-egy segítő konzultációt kérni, támogató, “tisztánlátó”, empatikus kapcsolódás lehetőségével élni. Ugyanakkor tudni kell: az Erő nem a Segítőnél van! Mindenkinek magának kell tenni, lépni, megélni. A Segítő csak utat mutat, vagy kinyitja az ajtót… megmutatja az összefüggéseket a múlt és jelen között, adhat apró instrukciót (esetleg), hogyan induljunk el… De az Erő és az életünkért a felelősségvállalás nálunk van. Mindenkinek a saját kezében.

Gyere hozzám… Hívogatjuk, vágyjuk a barátokat, szerelmet, pénzt, sikert. (vagy akár a vendéget, klienst, stb) Azonban ezek oda áramolnak, ahol jól érzik magukat, ahol “jó közeg” van. Ezért kell JÓl-lenni. (Figyeljük meg: mi szeretünk olyan helyre vendégségbe menni, ahol feszült hangulat fogad minket?)  Ezért kell magunkon dolgozni, hogy az élet derűsebb, kellemesebb dolgai szeressenek hozzánk áramolni.

Ez nem megy “keménykedéssel”, fölényeskedéssel, másra mutogatással, ego-ból kijelentéssel: “mindenki defektes, de én rendben vagyok.” Tévedés! Mindenkinek vannak sérülései (ergo “defektes”) csak az nem mindegy milyen szinten lát rá, milyen szinten ismeri fel, kezeli és gyógyította ki magából ezeket a sérüléseket. Mindannyiunknak van batyuja. Azzal érkezünk és még pakolnak is bele bőven, főleg gyermekkorban, de valójában az egész életünk során.

Nem mindegy, hogy egy seb még friss, már épp gyógyulóban van, vagy épp csak egy halvány heg maradt meg utána. Nem mindegy, hogy a batyunkat ürítjük is, dobálunk ki belőle, vagy csak pakoljuk-pakoljuk vagy hagyjuk, hogy pakolják.

Valójában ez a kérés, hogy “gyere hozzám” mindenkinek önmagának kell, hogy szóljon. A saját belsőnk, a saját MAGunk hívogat minket.

Ne gyere hozzám… Vagyis, ne feltétlen hozzám gyere! Ha még korai, ha nem az én tudásom, hozzáállásom szimpatikus vagy vonzó. Azonban, kérlek: indulj el az önismereti, feltáró, gyógyuló úton. Ha úgy alakul más Segítővel, más területtel, könyvekkel, videókkal, vagy saját magad tanulj egy-két technikát és alkalmazd magadon, az ismeretségi körödön.

Ugyanis, ha sokan elkezdenek ezen az úton járni, megismerni önmagukat, gyökereiket, az ok-okozatokat, akkor javulnak az emberi kapcsolatok egyénileg is, családi szinten is és változások indulnak el. Persze nem azonnal, de a piramisok sem egy nap alatt épülnek, azonban ha egyszer felépültek… 😉 örökre nyomot hagynak, megmaradnak. Így lesz ez a saját önismeretünkkel a következő generációkat illetően, amellett, hogy a jelen életünket könnyíti meg és teljesíti ki.

Természetesen, ha szeretnél… gyere hozzám… és induljunk el együtt. 

Szeretettel:

Szabó Gyöngyi valtozhass.com

2022.07.09.