A kapcsolatok elején -amikor még csak ismerkedés folyik – általában  mindkét fél nagyvonalúbb, “adakozóbb”. (Kivéve, amikor épp a másik véglet van, már indulásnál is, de az egy másik téma lesz). Szóval… udvariasan nagyvonalú vélhetően mindkét fél. Aztán ez kezd kimozdulni, felborulni. Egy ideig a többet adó félnek elegendő azt látnia, hogy a másik fél örül, boldog az ő figyelmességeitől. Neki elég a másik jelenléte, csepegtetett szeretet morzsái, vélt vagy valós elköteleződése.

Azonban egyszer eljön az a pont, amikor saját áldozatkészsége, önalávetése és társa igényeinek önmaga elé helyezése teher lesz. (Még a leveses tál is kiürül, ha csak szednek belőle, töltve meg nincs…)

Tehát ő is vágyja a kiegyenlítődést, a kölcsönösséget. Ha ez nem történik meg, ha továbbra is ő invesztál több érzelmet és  energiát a kapcsolatba, ha nem kapja meg a válaszkészséget, a törődést, a figyelmet és a megbecsülést, akkor előbb-utóbb kihasználtnak érzi magát és kezd lemerül, elfáradni, kiüresedni.

Ezért a kapcsolat előrehaladtával, törekedni kell az egyensúlyra, mert ha nem kölcsönös, nincs viszonzás, az egyik fél “energetikailag túl adja” magát. Visszájára fordul a túl adó fél saját szolgálat-, és áldozatkészsége, önalávetése, a másik fél igényeinek a saját igényei elé helyezése. Érdekessége ezeknek a felborult kapcsolódásoknak, hogy végül az önként túladó kihasználtnak, becsapottnak érzi magát.

Helyreállítani konfliktusmentesen nem egyszerű, ugyanis a többet kapó félnek ez lesz a természetes állapot és nehezen fog többet tenni a kapcsolatba, mert azt érzékeli, hogy eddig ennyit tett érte / adott bele és mégis működött. Sokszor fel sem tűnik neki, hogy mindez a másik félnek mennyivel több energiájába került.
Ez nem csak párkapcsolatra vonatkozik, barátságra, kollegiális kapcsolatra, rokoni szálakra, stb.

Ezt hívjuk a kapcsolatok érzelmi egyensúlyában a kölcsönösség és viszonosság szabályának, illetve annak felborulásának.

Kinél hamarabb, kinél  később jelenik meg, de emberi kapcsolatainkban előbb-utóbb feléled az igény, hogy azt kapjuk, amit adunk. (természetesen, ha agresszióról, negatív érzésekről van szó, ez nem érvényes).

Helyreállítani felelősségvállalással, őszinte kommunikációval és tudatossággal lehet.

Még egy tapasztalatom van ebben a témában: gyakran a túl adó fél arra használja ezt a túl adást, hogy a másik félben egyfajta “adósság érzést” keltsen. “Annyi mindent megtettem érted/ értünk, tartozol azzal, hogy….”
Persze nincs mindig ez így kimondva, de ha figyelünk tettenérhető bármelyik fél részéről.

Nos, ez is rendezhető mindkét fél részéről kellő mértékű felelősségvállalással, tiszta, érző kommunikációval és a szándékkal, hogy építsünk egy egészséges, egyensúlyban lévő kapcsolatot.

Mindig szorgalmazni szoktam az önismeretet, mert az emberi kapcsolataink minősége ebben rejlik. Az egyik, általam szeretett mottó szerint: “Ismerd meg önmagad és ismerj meg másokat.”

Szeretettel:
Szabó Gyöngyi valtozhass.com gyongyibejelentkez@gmail.com

Cikkajánló:
https://valtozhass.com/2022/06/16/kapcsolatok-es-noi-szerepek-jol-alakitjuk-oket/

Képek, internet, pixabay