Kisállataink olykor végig kísérnek minket éveken keresztül, akár, 10-15-18 évig is. A vágyott, szeretett kisállat ez idő alatt teljes értékű családtaggá válik.
Kisállataink feltétel nélküli szeretetüket számtalan helyzetben és módon fejezik ki. Akinek nem nézett mélységes szeretettel a szemében a szemébe kutya, akihez nem bújt vigasztalóan a cicája, kutyusa, ő nem tudja ezt az érzést felidézni, nem is értheti igazán. A gondoskodási ösztön, a kötődési vágy a legfőbb mozgató rugó és valóban: egy védtelen, kiszolgáltatott kisgyermekhez hasonlóan ők is rá vannak utalva a “felnőttre”.
A társállat nem “csak egy kutya”, “csak egy macska”, mert szeretetet áramoltat a családban, társaságot jelent, örömet hoz a család életébe. Ez hatványozottan igaz, amikor valaki egyedül él és a kisállat valójában társállat. A társállatok aktívan tartják a gazdit, keretet és feladatot adnak a mindennapokban, szociális kapcsolatokat hozhatnak, közösségekbe tartozhat általuk a család vagy az egyedül élő gazdi.
Természetes, hogy elvesztésük megsemmisítő, mély fájdalommal jár. Ezeket az érzéseket azok érthetik meg legfőképpen, akikhez bújt már védtelen kisállat bátorítóan, vigasztalóan, akiknek nézett megértőn a szemébe a kiskedvencük, mert érezte, hogy erre van szükség, akit “meghallgatott” egy ilyen kis társ a nehéz időkben.
A fájdalom mértéke függhet több mindentől.
Pl. ha egyedüli kisállat volt a családban, egyedülálló személy társállata volt, az együtt töltött idő mértéke befolyásolja a veszteség, mélyebb a gyász megélését, de számít a személyiség, az elvesztés körülménye is.
Az állat életünkben betöltött szerepe is meghatározó.
Ha pl. munkakutya, terápiás vagy szolgálati “élet-társ” volt, akkor nem csak egy társ elvesztése miatt éri a gazdit veszteség, hanem munkatárs, érzelmi támogatást és biztonságérzetetet adó társ elvesztését is jelenti egyben az esemény.
Nehezítő körülmény, hogy a kisállatveszteség szinte jogfosztott, “nem illik” mélyen gyászolni, fájdalmat kimutatni, hisz “csak egy kutya/macska” stb volt.
A mély fájdalmunkat meg nem értők tapintatlan “majd lesz másik”, “hisz csak egy kutya volt” megjegyzései még jobban az elszigetelődés felé vezetnek.
A gyászfolyamatnak nem csak embertársaink, (rokonaink, barátaink, kollegáink) elvesztésekor van létjogosultsága, hanem olyan társaink elvesztésekor is, amikor olyan “valakit” veszítünk el, akiről a mindennapokban gondoskodni kellett, beleolvadtak az életünkbe. (kutya, ló, madár, hörcsög, stb)
Fontos, hogy merjük megélni, kimutatni a bánatunkat, merjünk róla beszélni, ne hagyjuk elbagatellizálni. Ne is akarjuk figyelmen kívül hagyni vagy megakadályozni, hogy érvényre/felszínre kerüljön, mert hosszú távon csak nehezíti a helyzetet és a feldolgozást.
Többeknél előfordul, hogy egy régebbi fel nem dolgozott gyász, veszteségélmény emlékét is felidézi, újra fájdalmassá teszi.
Beszélni kell róla, meghallgatásra találni. Emlékezni. Segítséget kérni. A rituálék fontosak lehetnek. Ha lehetőség van rá eltemetni, egy kis csendes ceremónia keretében elbúcsúzni tőle. Esetleg egy kis emlékmű készítése, fa ültetése az emlékére, ezek is segíthetnek a feldolgozásban.
A közeli hozzátartozók, barátok biztosan megértően, támogatóan fognak segítséget nyújtani a veszteség feldolgozásához. Ehhez azonban tudniuk kell, hogy igenis mély fájdalommal jár nekünk ez a veszteség.
Külön meg kell említeni, ha kisgyermek veszti el a kedvencét és ha idős, egyedülálló személy veszti el mindennapjai társát. Egy kisállat elvesztése lehet a gyermek első halállal kapcsolatos tapasztalata, így az első alkalom is a gyásszal való megbirkózásra. Egy egyedülálló idősnek pedig az egyetlen társa, akihez “szólhat”, akiről gondoskodhat, akitől szeretetmegnyilvánulásokat kapthat.
Mindkét esetben segíthet, ha hozzátartozóként több időt fordítunk a gyászban lévő barátunkra, családtagunkra, hagyjuk, hogy megossza velünk a bánatát és akár újra és újra emlékezzen. Hallgassuk meg őt. Azonban nem segít, ha azonnal “újat” akarunk ráerőltetni.
A kisállat, társ, érző lény, egyéniséggel, emlékeket hagyva maga után, nem pedig egy tárgy, ami pótolható. Idővel talán újra társsá/baráttá fogadhat a gyászoló egy kisállatot, de ez mindenkinek más és van, aki nem szeretne másik kisállatot. Ezt is tiszteletben kell tartani.
Vannak esetek, amikor a sors megoldja és egy idő múlva egy kóbor cica, kutya kiválasztja gazdinak a már gyógyuló gyászolót.
Szeretettel:
Szabó Gyöngyi valtozhass.com gyongyibejelentkez@gmail.com
Kép, internet, pixabay
