A házasságok több, mint fele válással végződik. Ez ma már közhely, de sajnos igaz. Statisztikák szerint magyarországi viszonylatban ez évi 24-25ezer (!!!) válás történik. Ebbe nincs beleszámolva az élettársi kapcsolatok megszűnése.

A válások kb 71%-át a nők indítványozzák és ebbe nincs bele számolva az a mennyiség, ami közös megegyezéssel beadott válási szándék, de valójában a hölgy vetette fel és viszi végig.

A leggyakoribb indok az alkoholizmus/bántalmazás és a hűtlenség.

Természetesen minden életközösség és válás más. A felek sérelmei, múltja, hozott sebei mind-mind szerepet játszanak a válás körül. Csak sajnos ezt kevesen ismerik fel.

Azonban vannak azonos pontok a válásoknál. Például a gyermekelhelyezés, láthatás, tartásdíj fizetése.

Évek alatt dolgoztam jónéhány válófélben lévő vagy már elvált szülővel. Sőt! Egész családdal is, mert volt, hogy mindkét gyermek és az anyuka is járt hozzám, válás utáni “regenerálódás” miatt.

Épp ezért saját tapasztalatként tudom leírni, hogy egyre gyakrabban hiszi azt az elvált szülő, hogy ha a házastársától elvált, azzal egyidejűleg a gyerektől/gyerekektől is. 

Legalábbis a viselkedéséből úgy tűnik. Ugyanis gyakorlatilag köddé válik.

Nagyon sok egyedülálló anyukától hallom, hogy nem, vagy csak alig látogatja az apa a gyermeke(ke)t, illetve nem vagy csak alkalomszerűen járul hozzá a gyerekekkel járó kiadásokhoz. Magyarán még gyermektartást sem fizet. Egyszerűen megszűnik a jelen-LÉT-e, figyelme.

Hangsúlyozom: tudom, hogy van, ahol az anyuka fordít hátat minden tekintetben a gyerekeknek és az apának kell helytállnia. Azonban ez az esetek kis hányada. Márcsak azért is, mert a Magyarországon ritka esetben ítéli a bíróság a gyerek(ek) felügyeleti jogát az apának. Tehát legtöbb esetben az apa az, akinek kapcsolattartási és fizetési kötelezettsége van. (lenne)

Azt szoktam mondani, hogy a válás nincs lerendezve a bírói végzéssel. Az érzelmi szálakat nem lehet parancsra eltüntetni. Vagyis jogilag igen, bár legtöbbször finomításra szorul az is utólag. Viselve válik, tehát sokszor kiderül nem működik az önkéntes átutalás, le kell bizony tiltatni. Ha van miből….

A válás fizikai megvalósulása, a leválás, az érzelmi feldolgozás nagyon hosszú ideig tart, erre azonban szinte senki nem fordít figyelmet.(Tartana, mert valójában hosszú évekig csak a gyűlölködés folyik, a valós feldolgozást ellehetetlenítve.)

Beáll egy “háborús” közeg, ahol a gyermekek a legnagyobb vesztesek. Az önérzet sérülése a legfontosabb mozgatórugó itt. A szülők önérzete.

Ha pl valaki kényelmesen eléldegélt-iszogatott-pihengetett és ez el lett véve tőle, besokallás miatt, nyilván fájdalmasan érinti amikor a betelik a pohár a házastársnál (esetlegesen bántalmazott félnél) és indítványozza a válást.  

Az pláne, ha már be is van helyettesítve… Ez többszörös erősségű triggerpont az önérzeten.

És hogyan tud leginkább keresztbe tenni? Ha megnehezíti a gyerekekkel maradó szülő életét mindenféle eszközzel. A nemfizetés az egyik leggyakrabban használt eszköz. A másik az uszítás, lehetetlenítés.

Természetesen tudom, hogy az is gyakori, amikor a gyermekekkel maradó szülő elidegeníti a feleket egymástól. (a gyerekeket a szülőtől) Akadályozza a láthatásokat, különböző kifogásokkal vagy előtte “kioktatja”, láthatás után kifaggatja a gyereket, megjegyzéseket téve. Az otthon maradó szülő sérelmezi ha kellemesen telt az idő nélküle  is és próbálja rontani az együtt töltött idő értékét    -utólag.

Ilyenkor a volt társ (általában az anya) ellene fordítja a gyereket, gyerekeket saját  önérzetének sérülése miatt. (szintén erős ok, ha a másik fél úgy tűnik boldog, boldogabb, könnyebb élete lett a válással).

Rengeteg elfojtás, bántás, bosszú és ehhez hasonló érzelem dolgozik válás után még akár évekig.

De hogyan éli ezt meg a gyermek? Gondoltak erre a szülők?

Állandó hiányérzet, értéktelenség érzés, önBIZALOMhiány, bizalomvesztés a felnőttekben. Szorongás, kötődési zavar, bizalmatlanság.

Legtöbbször ezzel megalapozzák a felnőttkori önbizalomhiányt, a párkapcsolati kudarcokat. Hisz ha a felnőttekben nem lehet bízni, akkor a saját felnőttkori énjében sem bízhat. Ha nem volt annyira értékes a szülőnek, hogy rendszeresen hozzájáruljon az ő növekedéséhez, életéhez idővel-pénzzel-energiával, akkor ő ÉRTÉKTELEN? A gyermek tudatalatt pontosan tudja, hogy mindkét félből lett, mindkét félből van belőle egységnyi. Ha a két szülő szidalmazza egymást, akkor gyakorlatilag a gyereket (is) szidalmazza. Csakhogy erre oly kevesen gondolnak.

Itt szeretném leszögezni: tudom, hogy sokféle variáció létezik válásra és a körülményekre. (Látom, tapasztalom a praxisomban is, és az ismeretségi és családi körben is).

Tudom, hogy van, amikor a különélő szülő küzd, de az elhidegítés és uszítás, “agymosás” ellen nem nagyon van eszköze. Hisz ő csak ritkán lehet a gyerekekkel, sokkal erősebb a velük lakó szülő hatása. (Megjegyzés: a gyerek nem hülye, csak kicsi és csupán próbál a háborús helyzetben kimaradni a villámhárító szerepből…de majd felébred!)

Tisztában vagyok vele, hogy olyan is van, hogy az együttélő szülő gyártja az önigazolásokat és bizonygatást, hogy a gyermeknek nem hiányzik a másik szülő és ő mindent megtett, dehát… És itt elfelejti, hogy a finom manipulációs eszközeit leltár alá vegye…. Netán kiiktassa.

Lehet kényszeríteni, bírósággal, gyámhatósággal fenyegetőzve vagy állandóan oda rohangálva, feljelentgetve, egymást zaklatva. De gondoljunk bele: mit érez a gyerek, hogy ő csak úgy kell, ha ráerőltetik a különélő szülőre? Milyen az a láthatás, milyen az együtt töltött idő, ha kényszerszülte?

(Nem jobb lenne mindkét félnek elindulni a feldolgozás útján letéve a sérelmeket?)

Milyen nyomot hagy a szülőnélküliség a gyerekekben? Milyen mintát lát? Mit teremt ez akár a jelen életében (tanulmányok, barátok) akár a jövőbeni felnőtt párkapcsolataiban?

Fentiek miatt is biztatok mindenkit önismeretre. Veszteségfeldolgozásra. Hiszen sokszor a válás körüli érzelmek mögött saját korábbi (akár gyermekkori) érzései vannak. Saját szülei mintáját másolja és adja tovább. Saját gyermekkori sérülései vannak megbolygatva a felnőttkori válással.

Több empátiával, megengedéssel és a gyerekeket előtérbe helyezve mindenki kevesebb sérüléssel kerülhet ki ezekkel a helyzetekből. Mutassunk példát. A gyerekeknek. A volt társunknak. A körülöttünk lévőknek.

Lehet elásni csatabárdot, lehet feldolgozni sérelmet (bármi is történt, bármi miatt történt meg a családi egység felbomlása).

Cél elsősorban a gyerekek jólléte és egy új, tisztább, másik életnek és kapcsolatnak esélyt adni. Ugyanis, míg nem történt meg igazából az előző kapcsolat veszteségeinek és nehéz érzéseinek a feldolgozása, nem lehet új  minőségi kapcsolatot építeni.

Veszteségfeldolgozás, gyermekkorból hozott blokkok oldása/megértése, elengedési nehézség oldása, feldolgozás végig kísérése és egy új szintre emelkedés. Ezekben (is) tudok segíteni. Konzultációkkal, energetikai kezelésekkel, otthoni feladatokkal.

Külön felhívom a különélő szülők figyelmét, hogy az ő esetükben is előrevivő lehet egy veszteségfeldolgozási folyamat. Mindkét félen múlik a békesség.

Szeretettel: Szabó Gyöngyi valtozhass.com

Időpont:gyongyibejelentkez@gmail.com

Kép: internet, pixabay