Az ünnepek közeledtével sok szó esik a versben említett (és az adventi koszorú négy gyertyáját jelképező) érzésekről. Talán ebben a formában még azoknak is el-, és befogadható, akik egyébként nem vallásosak és/vagy nem szokták az adventi időszakot kiemelni az életükben. Szerintem nagyon szívhez szóló ez a kis vers, adventtől, karácsonytól függetlenül érdemes egy kicsit elmerengeni rajta (esetleg egy gyertya mellett) és még érdemesebb tovább vinni az év más szakaszaiba is. Beépíteni az életünkbe.
“Négy gyertyaszál a koszorún,
sóhajt az első szomorún,
a Béke lennék a földön,
de a lángom csak füstölög,
nem őriznek az emberek,
elalszok – már csak reszketek,
tündöklésem is megkopott,
a gyűlölet eltaposott.
A második gyertya is szól,
keserű a csalódástól,
én a Hit vagyok – nem kellek,
nem értenek, csak a szentek,
felesleges, mondják többen,
ezért inkább elüldöznek,
tovább égnem nincs is miért,
lobban a láng – kanóc kiég.
Búsul a harmadik gyertya,
érzi, a levegő megfagy,
hiába ő a Szeretet,
az emberek csak nevetnek,
pedig nagy szükség lenne rám,
a boldogságot adnám,
kihuny a láng, elhagy erőm,
nincs semmi, mi melengető.
Negyedik gyertya tündököl,
fénye mindenkit elbűvöl,
a Remény vagyok, ki még él,
nélkülem bizony elvesznél,
de most életre kelthetek,
Békét, Hitet, Szeretetet,
és leszáll a sötét földre,
az ünnep csöndes öröme.
Kristófné Vidók Margit
Mese a négy gyertyáról”
Szívből kívánom mindenkinek, hogy találjon békére, megnyugvásra és ezáltal találja meg a külső békét és a szeretetet is az élet(-é)ben.
Szeretettel: Szabó Gyöngyi valtozhass.com gyongyibejelentkez@gmail.com
Kép: internet, pinterest
Cikk ajánló:
