~

Mit hozhat péntek 13? Honnan ered a babona?

A tizenhármas számtól való félelem görög eredetű megnevezése (triszkaideka – tizenhárom + fóbosz – félelem). Ez a hiedelem tehát már az ókorban is élt, egyes feltételezések szerint azért, mert eggyel nagyobb a praktikusan osztható 12-nél, vagy mert a prímszámok általában szerencsétlenek. Mindezekkel a számmisztika (a számoknak különös jelentőséget, pozitív vagy negatív tulajdonságokat tulajdonító gondolkodásmód) foglalkozik, ennek elemeit még Pitagorasztól és követőitől, valamint a kabbalistákól örököltük.

Richard Wiseman, a Hertfordshire-i Egyetem kutatója 2003-ban készített felmérésében a résztvevők egynegyede vallotta be, hogy retteg ezen baljós naptól, míg a magasan kvalifikált alanyok 15 %-áról az is kiderült, hogy a tizenhármas számtól is retteg.

Az emberek azért hozták létre ezeket a babonákat és hiedelmeket, hogy olyan dolgokat magyarázzanak meg, vagy olyan dolgoknak adjanak értelmet amikhez lényegében nincs elég információjuk.

Erről a jelenségről alaposabb kutatást Jane L. Risen végzett a Chicago-i Egyetemen. Szerinte az egész hidelemekbe és babonákba vetett hitet, egy dual process nevű teória magyarázza. Ez alapján két rendszer működik az emberben, az egyik a babonákhoz és a hidelmekhez kötődik, míg a másik a racionális gondolkodáshoz. Ezek alapján amikor valakinek van egy babonás megérzése, aktiválódik az egyes rendszer, azonban ha az egyénnek megvan a képessége, és motivációja a racionális gondolkodásra, akkor a 2-es rendszer felül tudja írni az elsőt, és racionális döntést hozunk. Ha ez nem sikerül, és nincs lehetőség a racionális gondolkodásra a „varázslat nyer”. Jane szerint a rendszer még nincs tökéletesítve. A cikkében hosszan tárgyalja a témát, mely az interneten  olvasható.

„A hiedelem olyan tudatbeli kép önmagunkról, a világról, amelyet igaznak tartunk,noha nem igazoltunk, s mégis e szerint választjuk cselekedeteink eredményét és módját.”(Hoppál-Hajnal).

Ennek hagyományai messzire nyúlnak: mind a tizenhármas szám, mind a péntek a saját jogukon is balszerencsésnek számítottak már a korai időktől kezdve, de csak a huszadik században alakult ki és erősödött meg a „péntek 13” jelensége.

Péntek 13-ra néhány babona:
– Aki Péntek 13-án jósoltat vagy mágiát csináltat, a jóslat 100% pontos, a mágia pedig nagyon rövid idön belül hatásba lendül, sokkal erőteljesebb, mint a többi napokon!
– Ha Péntek 13-án felnézünk a Holdra és kívánunk valamit, kívánságunk 13 napon belül teljesül!
– Ha péntek 13-án kitöltünk egy lottószelvényt, mindenképpen jelöljük meg az 1, 3, 13 -as számoknak!
– Péntek 13-án akinek a fényképével alszunk, azzal 13 hónapon belül összefogunk házasodni!
– Péntek 13-án ne nézzünk bele fekete macska szemébe!
– Péntek 13-án, ha valakinek 13-szor egymás után leírod a nevét és folyóvízbe dobod a papírt, az illető 13 napon belül megkeres téged és szerelmet vall.

Számmisztikailag:
A 13-as szám az 1-es és a 3-as szám együttes energiáját jelenti. Nagyon erős szimbolikájú szám, és nagy ereje van.
Az 1-es szám az új ötletek, az új kezdetek, a haladás és az egyéniség rezgését hordozza magában, míg a 3-as szám a szenvedélyt, a motivációt, az optimizmust, az önkifejezést, az inspirációt szimbolizálja. A 3-as szám egyben a Felemelkedett Mesterek száma is.
Ennek a két számnak az energiáit tartalmazó 13-as szám jelezheti megújult szenvedélyünket és motivációnkat. A hagyományt, a szervezettséget, az ítélkezést és a kemény munkát is szimbolizálja.
A 13-as számmal rendelkezők általában nagyon hagyományosak, jó szervezők és szorgalmasak.
Ezeknek az embereknek az a küldetése, hogy negatív tulajdonságaikat jókká alakítsák. Általában sok kísértésnek és próbának vannak kitéve a spirituális tudatosság elérése érdekében.  

Szerkesztette: Szabó Gyöngyi

Kép: internet, pinterest