Az alábbi részlet valamiért “megfogott”. Az önsajnálat kissé kényes téma, mert amikor észrevesszük magunkon, első reakcióként önigazolást gyártunk hozzá, jól megmagyarázzuk. Miért nem az, miért jogos, amit érzünk, mondunk.

Második körben -talán- felismerjük és dolgozunk rajta, mert a felismeréssel vele jár, hogy tudatosodik bennünk, hogy hátráltat minket és teljességgel felesleges… Semmiben sem segít és sehová sem vezet.

Amennyiben azonban hozzátartozónknál  vagy ismerősnél ismerjük fel, kicsit megtorpanunk. Hogyan kommunikáljuk felé? Segítő-e, ha felvetjük a témát? (Természetesen a legnagyobb tapintattal, ha felvetjük is!) Kell-e PONT NEKÜNK segíteni felismerni? Egyáltalán: felismertethető-e vagy csak saját maga ismerheti fel mindenki?

Tehát most akkor, Kedves Olvasó Téged szólítalak meg. Jelen élethelyzetedben, (ha vannak elakadásaid, vagy nem éppen a legjobb életszakaszodban vagy) 1-10-es skálán hová  sorolnád be magadat, milyen mértékű nálad az önsajnálat? Vagy: ha már túl vagy a nehezén, felismered-e, hogy “ott még bizony nagyon nagy volt az önsajnálatom…”.

Most pedig az idézet, ami engem elgondolkodásra késztetett:

“A világ gyakran kegyetlen, az emberek gyakran igazságtalanok. Hányszor megesik, hogy óriási erőfeszítéseinket nem méltányolják! És az sem ritka, hogy az efféle tapintatlanság sérti érzéseinket. Ez esetben a depressziót az önsajnálat okozza. Kezünket lábunkat törjük valakinek a kedvéért, és az illetı nemhogy viszonozná igyekezetünket — észre sem veszi. Netán egy hozzánk közel álló személy egyszer csak eltávolodik. Ilyen és hasonló esetekben nem ritka a heveny önsajnálat.

Egy dolog azonban a szomorúság: normális és ésszerű reakció a velünk megesett bajok idején. Készséggel elismerem a szomorúság, a csalódottság. a szánom-bánom létjogosultságát.

Csakhogy a szomorúságtól a depresszióig jókora érzelmi és filozófiai szakadékot kell átugrani. Ha szánod magadat és utána egészen valódi depresszióba csel a meg nem értı világ fölötti elkeseredésedben, megint egyszer azt csinálod, amitől a fejezet elején óva intettelek, amikor a frusztrációkkal való szembe nézésről volt szó. Hajlamosak vagyunk jó nagyot rontani a tulajdon helyzetünkön.

Ha nagyon akarod, ám sajnáld magad, de jobban jársz, ha a dolgok jó oldalát nézed, és rájössz, hogy minden sokkal rosszabb is lehetne. Így törik ezer meg ezer éve az emberek a tisztességtelen játékot, az igazságtalanságot, a nélkülözést, a szegénységet. Meggyőzik magukat, hogy akármilyen cudar a helyzet, lehetne ennél még sokkal rosszabb is. Az önsajnálat a 4. irracionális érzés szüleménye, mely szerint mindent meg kell kapnunk, amit csak akarunk, és szörnyű és rémes, ha az élet nem bánik velünk óhajaink szerint. Próbáld meg kétségbe vonni ezt a gondolatot: menten megszabadulsz az önsajnálattól.

A MÁSOK SAJNÁLATA

Civilizált voltunk egyenes következménye, ha a mások baja nem hagy hidegen. Foglalkoztat a hozzád közel állók gondja, törődsz velük, szívességeket teszel nekik, vagyis őrzője vagy a te bátyádnak. Úgy is kell. Ha bajba kerülnek szeretteink különösen, és az emberiség általában, az a fennkölt és érett magatartás, ha kinyilvánítjuk, hogy a magunk kicsinyes egyéni érdekén felül is van, ami igénybe veszi gondolatainkat és érzelmeinket. És ha barátainkat és üzletfeleinket gondok-bajok sújtják, megengedjük magunknak, hogy elborongjunk-búsongjunk velük mi is.

És ez is normális érzelmi reakció. Nem is ezt kell kerülni, hanem a mások balszerencséje miatti eltúlzott érzelmi reagálást: ne higgyük, hogy ami történt, iszonyatos, szörnyőséges, eget földet megrendítő katasztrófa. Ami miatt annyira aggódsz, ami miatt depresszióba esel, rendszerint nem világrengető tragédia, még csak nem is élet-halál kérdése. Depressziónk tárgyai rendszerint mindennapi sajnálatos és kiábrándító események. Érezzünk tehát sajnálatot és kiábrándulást, de ne zuhanjunk depresszióba, kétségbe, elkeseredésbe. Szálljunk szembe ezzel az irracionális érzéssel.

Röviden összefoglalva, tehát ez a depresszió elkerülésének módja. Sose utáld magadat, mert jogod van a tökéletlenségre. Sose sajnáld magadat; nem muszáj neked mindent megkapnod. Csak azért, mert azt hiszed, hogy megérdemled. A világ igazságtalan. Sose sajnálj másokat. Érdekeljen a sorsuk; törődj velük. De annak semmi értelme, hogy felhúzd magad a mások problémái miatt. A segítségedre van szükségük. Ha idegösszeomlást kapsz, azzal nem mennek semmire.”
(PAUL HAUCK: Légy jó önmagadhoz! részlet)

Szerkesztette: Szabó Gyöngyi valtozhass.com

Kép
Pinterest