A téma valóban megosztó, kisebb port kavart az írás előző része. Ütköznek a vélemények, ami természetes, mert erős érzelmeket érint ez a téma.
Első rész itt olvasható:
Az akkori személyes, baráti beszélgetés jól előrevetítette, ami az online térben várható volt a komment szekcióban ezzel a témával kapcsolatban.
Van, aki kissé átgondolja és megállapítja, hogy valóban, van benne valami.
Más valaki teljességgel elutasítja, és van, aki támadó hangvételt üt meg (nyilván megtámadottnak érzi magát… és az érzéseit)
Nagyon fontos leszögezni: mindenkinek joga van épp azt és épp úgy érezni, ahogyan érez. Pro és kontra. Nincs érvénytelenítés vagy hangsúlyozás.
Nem tudhatjuk, hogy aki úgy gondolja, hogy igen, a saját fájdalma került szem elé és az elfelejtődött, hogy az eltávozó nem szenved már / nélkülünk (“csak” mi, ő nélkülük), milyen érzelmi szálon, milyen tapasztalati úton érkezett meg ehhez a felismeréshez.
Nem tudhatjuk, hogy aki ezt a felvetést szentségtörésnek vagy sértőnek érzi, hogyan gondolkodik az elmúlással kapcsolatban és miként éli meg a fájdalmát.
Nem tudhatjuk, hogy a két “tábor” -és amúgy mindannyian, egyesével – hol tartunk a megértésben, elfogadásban, gyógyulásban.
Az előző írásban végül a baráti társaságban valóban született egy közös nevező. Mindenki a szálat, a megszakadó szálat/kapcsolatot fájlalja. A további lehetőségek eltűnésének VÉGLEGESSÉGÉT. Visszavonhatatlanságát. Nincs több lehetőség ölelésre, megbeszélni, kibékülni. Nincs több lehetőség együtt nevetésre, ünneplésre vagy sírásra… És ez már visszavonhatatlan, megmásíthatatlan.
Földi létben, földi életben nem vigasz, hogy “lélekben velünk marad” vagy “majd találkoztok újra” és az ehhez hasonló támogatásnak szánt szavak…sajnos nem segítenek.
Ettől még épp ugyanúgy fáj. Fáj a kihagyott beszélgetés, az elszalasztott ölelés, az együtt nem töltött ünnepek és a búcsú nélküli elszakadás. (aki “épp nem ért oda” ő tudja leginkább milyen mély seb az elmaradt búcsú)
Fontos azt is értenünk, hogy gyászban, veszteségben, mint érzésben nincs skálázás. Nem szabad a másét kevesebbnek gondolni, míg a magunkét….
Járt nálam “Cicás Hölgy”, aki ahhoz kért segítséget, hogy a 18 éves perzsa cicájának az elvesztését segítsek feldolgozni.
Vagy 12 éves családtag, társállat elvesztése miatt segítséget kérő.
Épp úgy, mint gyermekét vagy édesanyját elvesztő is fordult hozzám.
A társállatka mindig a feltétel nélküli szeretet, sőt! “A Szeretet” megtestesítője. Ennek a szeretetnek az áramoltatása szűnik meg hirtelen, amikor elveszti a gazdi a kis társát. Nincs kihez szólni, kiről gondoskodni…
Veszteség. Mélységes fájdalmat hagyva maga után.
Mindenkinek joga van az érzéseihez. “Bezzegelni”, rálicitálni nem volna szabad.
Megkérdőjelezni a másik ember érzéseit, tapasztalatait főleg. Volt, aki a cikk alatt azt írta, hogy aki ezt írta, biztosan nem veszített el még senkit, mert ő a házastársát…
Nos.. ez nagy tévedés.
Saját tapasztalat (sajnos nem is egyszeri), hogy magunkat, az elveszett szálat és lehetőségeket gyászoljuk…. Szerintem. Tiszteletben tartva mindazok véleményét és érzéseit, akik nem így gondolják.
Bűntudat. Meg nem bocsátás. “Mi lett volna, ha”… Vád és önvád.
Kihagyott lehetőségek.
Mindezek nehezítik a veszteség feldolgozását. Ér “fájni”. Ér sírni. Ér hullámozni érzelmileg. Ér egymással ellentétes érzéseket megélni. Ér “visszaesni” bizonyos emlékek vagy dátumok hatására pl.
Időt kell adni magunknak, hozzátartozónknak. Bár az idő önmagában nem mindig segít, de azért, ha távolodunk az időponttól kissé fellélegezhetünk. Amennyiben ez nem sikerül barátok, közeli hozzátartozók segítségével, keresni kell megoldást.
“Ne halj meg a szeretteiddel”. Nehéz ez, hisz egy kis részünk meghal. A lelkünk egy darabkája belehal a veszteségbe. Azonban mégis.. itt a földi létben, fizikai testben tenni kell egy lépést, és még egyet. Az idő -ha vánszorogva is-, de halad… Haladni kell nekünk is. Létezni. Nélküle. (nélkülük).
“Mi nem válunk el, csak te előre mentél.” “A szeretet nem múlik el, a szeretet örök.”
Kívánok mindenkinek megnyugvást, békére találást.
Szeretettel:
SzabóGyöngyi valtozhass.com
Cikkajánló:
Kép: internet, pinterest
