A Létezés Szálát amikor lehozzuk a földi valóságba, formát öltve, ami fizikai testben nyilvánul meg, elvállalunk különböző szerepeket.
A lélek beleegyezése nélkül egyetlen szerepet sem kaphatunk meg, itt lent.

Gyermekei, majd szülei lehetünk valakinek. Testvérszerep, barát és munkatárs. Mind csupán egy jelmez, mint csupán egy szerep. Volt férj vagy szerető, szomszédasszony vagy pénztáros? Házvezetőnő vagy szajha a saját otthonod színpadán? Mikor melyik…?
Belebújunk a szerepekbe, átöltözünk, változik a szerep, változnak a díszletek. Otthon, munkahely, nyaralás színhelye. Fodrászhoz megyünk, majd pedig bevásárolni. Minden helyszín csupán egy színpadi jelenethez előkészített díszlet az életben.
Működtetjük valameddig a szerepeket 2 napig vagy 20 évig? Majd kibújunk belőle és a film forog tovább, az élet áramlik.
Generáljuk tovább a jeleneteket. Egyiket a másik után. Mi és az élet. A Létezés Szála…. Szelídeket, haragosokat, spontán vagy görcsösen.

Amit látunk szerep. Akit látunk szereplő. Lehet holnap más, másnak látja majd őt. Te bolti eladónak, otthon szülővé válik, a szülői házban anyák napján pedig újra gyermek(e valakinek).

Te látod pizsamában, ő látja öltönyben, de nem vagy az ő színpadán abban a szerepben, hogy lásd fürdőnadrágban. Egyik láthatja összeomolva, másik mindig stabilnak és erősnek látja. Mert neki, azt a szerepét játssza el.

Engem van, aki lát kineziológusnak, van, aki édesanyának, stb. más pedig egy magányos angyalnak. (ő fogalmazott így…). Valójában egyikkel sem azonosulok igazán.

Melyik szerep a valóság? Meddig tart egy-egy szerep? Mikor íródunk ki egymás színdarabjából? Évek az idő fonalán vagy épp csak egy lélekérintésnyi kapcsolódás és már sodródunk is tovább?

Mint, amikor a TV távirányítóval a kezünkben kapcsolgatjuk a készüléket és ahogy “ugrálunk” a csatornák között úgy változik a műsor. Esetleg egymás után látjuk ugyanazt a színészt másik szerepben, másik csatornán, felismerjük… de léptetjük tovább, nem állunk meg.

Ki minek gondol, az vagyok annak…

Ki minek gondol, az vagyok annak…

Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:

Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,

Mert fénye-árnya terád sugárzik.

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:

Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

(Weöres Sándor)

Ki minek gondol, az vagyok annak… De meddig? Napokig, évekig vagy csupán egy lélekérintésnyi kapcsolódás idejére? Azt követően újat gondol, tehát AKKORTÓL az vagyok neki… akár angyalból bukott angyal?
Például. Hisz a színpad is változik és a szerepek is. Minden-minden “csupán” műsor a TV-ben vagy az élet színpadán.

Szabó Gyöngyi