Olykor eljön az életünkben egy-egy szakasz, amikor megállunk egy pillanatra (vagy kettőre) és elgondolkodunk rajta: ki vagyok én?
Mostanában ismét terítékre került nálam és (tudom) sokaknál. Hatalmas változások zajlanak, azonban mi csak azt látjuk, ami itt lent van. Már ha látjuk. De tudni kell, ahogy lent úgy fent, illetve ahogy fent, úgy lent.
Így tehát emberi sorsok formálódnak nagy erőkkel. Ami persze nem újdonság, mert az egész Lét egy folyamatosan formálódó-zajló massza.
Csak most aktívabban forog és pörgeti ki a történéseket, így többen vannak átváltozásban.

A ki vagyok én? kérdéshez van egy csodaszép dal, ami mindig előkerül egy-egy ilyen szakaszomban. Szívből ajánlom, pár perc elcsendesedésre alkalmas időpontban.

Pintér Béla: Ki vagyok én?
Egy részlet a dalszövegből:
“Ki vagyok én igazán?
Hol az igazi hazám?
Szimplán, pőrén, meztelen
Mennyit ér az életem?
Teszem csak a dolgomat
Cipelem a sorsomat
A lelkem mélyén, legbelül
Isten alakú az űr!
Keresek
Egy tükröt, mely megmondja végre az igazi nevemet
Azt, hogy ki lehetek
Én elhiszem
Hogy van, aki túl lát a felszínen
Őt nem érdekli már a kirakat
Megmondja nekem az igazat.”

Megfigyeltem, hogy szeretünk azonosulni és azonosítani embereket (így tehát magunkat is) bizonyos szerepekkel.  Saját magamon vettem észre, hogy kezdek ebből dacosan kibújni. Nem vagyok “Akineziológus”, csupán kineziológiát tanultam és amikor épp szükséges, előveszem a tanultakat és alkalmazom. Aztán már nem vagyok kineziológus. Így kezdtem kibújni a titulusokból. 99%-át ki is dobtam az elmúlt hetekben. (Addiktológus—nem, csak addiktológiát is tanultam, fülakupunktúrába “ágyazva”.) És így tovább…
Mostanában ezért, ha megkérdezték, hogy én mi vagyok, azt mondogattam, semmi. Meglepődve próbáltak rám erőltetni dolgokat (mert nehéz ám kibújni a megszokásból) azonban én csak azt mondtam: Gyöngyi. Egész egyszerűen csak Gyöngyi…
Mivel ez a téma mostanában “benne van a levegőben” nálam, mit tesz Isten? Reagál rá és elém adja az alábbi kis szösszenetet:
“A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.

• Ki vagy te? – kérdezte egy hang.
• A polgármester felesége – válaszolta.
• Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
• Négy gyermek anyja.
• Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.
• Tanítónő vagyok.
• Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
  És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy ment, hogy nem a megfelelő választ adta arra kérdésre, hogy ki is ő.
• Keresztény vagyok.
• Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
• Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.
• Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.
  Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is ő. És ez nagyon megváltoztatta az életét.
  A feladatunk az, hogy legyünk. Nem az, hogy valakik legyünk, vagy hogy senkik se legyünk, mert ebből származik a kapzsiság és a becsvágy. Nem az, hogy ezek vagy azok legyünk – és így függővé váljunk; hanem csak az, hogy legyünk.”
  (Anthony de Mello: Szárnyalás)

Tehát ezért jó megbukni vizsgán. Mert elkezdjük alaposabban tanulni a leckéket, amitől sokkal mélyebben megyünk magunkba és a létezésünkbe.

Valójában én nem a szárnyalás szót használom, hanem az áramlást. Ez is beakadt nálam mostanában. Szoktam mondogatni: áramolj. Tehát ne hagyd, hogy egy-egy esemény, ember, gondolat, érzelem megakasszon…

Tanulnunk kell a létezés örömét. A semmiért “pörögni”, vagyis ez inkább a minden. Szerelmesen, hálával nézni fára virágra…és ez a szerelem nem az, amit a legtöbben hajkurásznak.
Akkor érkezhet meg sok-sok minden, ha feltétel nélkül tudunk pillanatoknak örülni. Örömmel megélni a létet és elfogadni, hogy az életbe minden beletartozik. Ez ez a “minden” tényleg a minden legyen. Egyszer lent, egyszer fent, egyszer könnyebb, máskor fájdalmasabb… Minden áramlik. Ez a lét és ebbe a saját életünk is bele tartozik.

Fogadni, ami érkezik, engedni, ami már távozni készül. Hálával, hittel, bizalommal, szeretettel. És ha ez megy már, megtudhatjuk: ki vagyok én? (Azt hiszem…. 😉 )

GYÖNGYI
2023.05.30. valtozhass.com

Szabó Gyöngyi